A kiskorú illetve a nagykorú és gimnáziumi tanulmányokat folytató gyermeknek nem kell bizonyítani, hogy rászorul a tartásra, mert a törvény vélelmet állít fel erre nézve.
Viszont, ha a gyermek jövedelmi viszonyai alapján, képes a saját eltartásáról egészben vagy részben gondoskodni, akkor a tartáskötelezettség ilyen mértében valósul meg.
A 20. életévét betöltő gyermeknek bizonyítani kell, hogy tartásra szorul.
Új lehetőség, hogy a tartásdíjat egy meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával is lehetséges teljes egészében vagy részben megfizetni. Pl. A különélő szülő lemond a gyermek javára a saját tulajdoni hányadáról és ennek értékét a tartásdíjba beszámítják.
A gyermektartásdíjat fix összegben kell meghatározni. Ennek mértéke függ:
- a gyermek indokolt szükségletétől (nem azonos a minimális létfenntartással)
- mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyától
- a szülők által eltartott más gyermekek számától
- a gyermek esetleges saját jövedelmétől, vagyonától
Az indokolt szükséglet magába foglalja a gyermek megélhetéséhez, neveléséhez, taníttatásához, valamint az egészségügyi ellátásához szükséges rendszeres kiadásokat.
A különélő szülő a saját szükségletei terhére is köteles a gyermekét eltartani, kivéve, ha van jövedelme.
A gyermektartásdíjat, a fentiek figyelembevételével, az előző egy év átlagos jövedelmének 15 – 20%-a alapján határozzák meg gyermekenként.
A bíróság indokolt esetben hozhat olyan határozatot, hogy a tartásdíjat évente indexálja a KSH éves fogyasztói árindex mértékével.
A meg nem fizetett tartásdíjat 3 évre visszamenőleg lehet követelni.
A gyermek vagyonának kezelése
A fő szabály, hogy a szülei kezelik. A kezelést a rendes vagyonkezelés szabálya szerint, azzal a gondossággal kell kezelni, mintha a saját ügyeikben járnának el. Ha nem így tesznek, kártérítési kötelezettségük áll fenn.
A gyermek 18. életéve betöltésekor ki kell adni a vagyont, de elszámolási kötelezettség nincs.
A gyermek keresményével 14 éves kora fölött maga rendelkezik. A gyermek vagyonából származó jövedelmet, a gyermek szükségletére kell fordítani. A vagyontárgyat eladni, megterhelni csak a gyámhatóság engedélyével lehet. Felélni pedig csak abban az esetben, ha a gyermek tartását a szülők máshogy nem tudják biztosítani.
Ha önnek a gyermektartásdíjjal vagy a gyermek vagyonának kezelésével kapcsolatban kérdése van, forduljon hozzánk és készséggel válaszolunk vagy jöjjön el egy ingyenes konzultációra.
Kérdezzen tőlünk!
|